Tis a szokásosnál hamarabb érkezett meg. Az asszonynak, akit most át kellett segítenie a haldoklás és utána a létsíkváltás nehézségein, még volt ideje, bőven. Tis igencsak régóta foglalkozott ezzel. Több bolygón és több kultúrában játszotta már el a halál angyalának szerepét. A valmurok népénél azonban egyre több felkészülést és figyelmet igényelt ez a folyamat. Tapasztalatból tudta, hogy azok, akik a virtuális világban töltik életük utolsó napjait, sokkal nehezebben értik meg a valóságot, és fogják fel, hogy a halállal csupán áttértek egy másik dimenzióba, amely épp oly valóságos, mint a fizikai világ. Remélte, hogy még mielőtt rákapcsolnák a gépre, képes lesz megpillantani őt az asszony. Ez segítheti abban, hogy az átlépés után megláthassa és felfogja Segítője jelenlétét.
Tis szerette ezt a feladatot. Az érzést, amikor a haldoklók tudata megnyílik a magasabb dimenziók felé, felfogják Segítőjük létezését és végtelen öröm árasztja el őket. Mindig felvette annak a lénynek az alakját, akit az illető el tudott fogadni, akinek örült. A legtöbben egy fénylő, ragyogó lényt vártak, aki mellett biztonságban érezhetik magukat, aki megtanítja eligazodni az anyagon túli világban. És Tis együtt örült velük, ha felismerték saját kiterjedt lényüket, de akkor is ha csak arra ébredtek rá, hogy fizikai testük halála után nem szűntek meg létezni. De a valmurok világában sajnos egyre kevesebben vártak bármit is a túlvilágtól. Már nem hittek sem a Segítőkben, sem az angyalokban, sem semmilyen más dimenziókból származó lényben, sőt magában túlvilágban sem igen. A fiatalasszony, akihez most jött, hasonlóan gondolkodott. Már korábban is meglátogatta, és akkor is jelen volt, amikor utoljára beszélt a férjével személyesen.
Janas tíz éve ismerte meg Linát és első látásra egymásba szerettek. Onnantól az élete egy mesés álommá változott. Esküvő, gyerekek és csodás munka. Megkapta élete nagy lehetőségét. Felvették az ZENKOR-hoz rendszer-analizátornak. Anyagi biztonságban és boldogságban éltek eddig. Most azonban fájdalommal szorították egymás kezét, miközben Janas Lina ágyának szélén ült.
– Félek – mondta Lina.
– Melletted leszek végig – próbált mosolyogni Janas, miközben a két antiemo tabletta ellenére is a könnyeivel küszködött.
– Ne! Inkább intézz el nekem egy utazó-kapszulát.
– Biztosan ezt szeretnéd?
– Igen.
Az utazó-kapszulát öt éve alkalmazták már a haldoklók utolsó útjának megkönnyítésére. Ha kérték a családtagok, akkor az Apához is hozzákapcsolták, így a távozó az utolsó pillanatig része letetett a hátramaradók életének. Janas lelkén kimondhatatlan fájdalom ült, de megtette, amit Lina kért. Az orvos megerősítette azt, amitől már hónapok óta tartott. Lina is megbetegedett, és igen gyorsan terjedt testében a kór. Eleinte senki nem vette komolyan a betegséget, elszigeteltnek hitt esetek fordultak elő csupán. Az Apa tíz évvel ezelőtti üzembe helyezéséig nem is tudták, mennyire elterjedt. De a gép programja szerint gyűjtötte az adatokat és kereste az összefüggéseket. Mire levonta a következtetéseket, már több mint kétszázezer megbetegedés történt bolygó szerte. Az orvosok eleinte nem is ismerték fel, hogy ez egy új betegség. Cukorbetegségnek, allergiának, majd emésztőrendszeri, légúti, végül autoimmun betegségnek hitték. Csak nemrég jöttek rá a közös okra. Az emberi szervezet védekezik. Védekezik minden ellen, ami kívülről jön. Védekezik a levegő, a folyadék, a táplálék ellen, nőknél még a bekerült ondósejteket is megtámadja és elpusztítja. Az elmúlt években lázasan keresték a gyógymódot, de nem találták. Végső lehetőségként az immunrendszer teljes kiirtását is megpróbálták, de nem csak az védekezett. A betegség előrehaladásával az összes sejt elvesztette a felismerő képességét és semmilyen táplálékot nem fogadott be, így a szervezet szép lassan leépült. Mintha az egész test egy vastag védőfalat húzna maga köré és elzárná magát a külvilágtól. Innen kapta a nevét is: KVM, azaz komplex védekező mechanizmus. Az orvosok tehetetlenül nézték betegeiket, csak a haldoklás állapotát tudták meghosszabbítani és megkönnyíteni.
Janas már elvesztette a nagyszüleit és a szüleit. Linának is csak az édesanyja élt még, de ő is betegen. Ha Lina is elmegy, akkor már csak a gyerekek maradnak. Nekik, ha szerencséjük lesz, akkor marad még húsz egészséges évük, mert a kór a harminc alattiakat kevésbé támadja meg.
Üres fejjel ment haza a kórházból. Az iskola csak négy óra múlva ér véget, addig össze kell szednie magát. Bekap ott még egy antiemo tablettát, és leült az Apába. A gyógyszer kellemesen letompította benne a fájdalmat, az Apa pedig lefoglalta az agyát. Átfutotta a legfontosabb híreket, majd belépett a munkahelyi projektjébe, megnézte, hol tartanak a többiek, hol kell hozzáilleszteni a kollégák munkájához a sajátját. Magában áldotta azokat a tudósokat, akik megépítették ezt a világméretű hálózatot, melyre egyetlen gombnyomással fel lehetett kapcsolódni. Az Apa kiszolgálta minden igényüket. Kellemes munkahelyi környezetet biztosított, rajta keresztül kapcsolatot teremthetett bárkivel, legyen az a bolygó bármely pontján, és a szórakozásukról, a kikapcsolódásukról is gondoskodott. Mire a gyerekek hazaértek, jobban érezte magát, elég erőt gyűjtött, hogy egy fél-fél tabletta antiemo beadása után elmondja nekik is a rosszhírt. A tablettáknak hála, egyikük sem hisztizett, nem borultak ki, csak szomorúan vették tudomásul, hogy édesanyjuk nem jön többé haza a kórházból. Együtt ültek be az Apába és elmerültek ugyanabba a virtuális játékba. Ott minden tökéletesen történt. Lina a kórházban már megalkotta a saját játék-karakterét, így ha ő meg is hal, a gyerekek és Janas még sokáig játszhatnak és beszélhetnek vele, egészen addig, míg el nem múlik a szomorúság.
Lina még egy hónapot élt.
Ez idő alatt Tis sokszor próbált a tudatához férkőzni, de valahányszor a fájdalom legkisebb jelét is érzékelte benne az utazó-kapszula, újabb és újabb élményekkel vonta el figyelmét a haldoklás tényéről. Már arról is elfeledkezett, hogy valójában egy kicsiny zárt dobozban fekszik, és az gondoskodik testének minden, még működő funkciójáról. Épp ez volt az eszköz célja. Amikor eljött az ideje, az asszony észre sem vette, hogy tudata már elszakadt testétől, olyannyira elveszett az illúzióvilágban, hogy az asztrálsíkra is magával vitte azt. Megteremtette a maga asztrál utazó-kapszuláját, így tisztább pillanataiban is azt hitte, még mindig a kórházban fekszik, majd ettől megnyugodva ismét beleveszett a most már maga teremtette álomvilágba.
Tis tudta, hogy amíg Lina rá nem ébred valódi helyzetére és fel nem dolgozza előző élete tapasztalatait, addig nem tud továbblépni, addig csak tehetetlen bábként sodródik a maga teremtette illúziók között.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: